Az ökológiai lábnyom egy mérési módszer, amely gyakorlatilag az emberi keresletre vonatkozik a Föld ökológiai rendszerét illetően. Az ökolábnyomról alkotott első publikáció 1992-ben látott napvilágot és egy kanadai ökológus, William Rees nevéhez kötődik. Magát a fogalmat ő, és az éppen Reese irányítása alatt a PhD disszertációján dolgozó Mathis Wackernagel alkották meg, kezdetben „kisajátított teherbíró képesség”-nek hívták. A mai elnevezést egy informatikus ihlette, aki Rees számítógépét azzal a dicsérettel illette, hogy „milyen kis helyet foglal el az asztalon”.

Az ökolábnyom segítségével összehasonlítható az emberi kereslet és a Földnek azon ökológiai kapacitása, amely képes a regenerálódásra. Képviseli azt az mennyiséget, amely szükséges ahhoz, hogy az emberek által elfogyasztott forrásokból a termőföldek és tengeri területek megújítása megtörténjen, illetve amely a hulladék elnyeléséhez és ártalmatlanná tevéséhez kell. Ezzel képesek vagyunk megbecsülni azt, hogy egy adott életmód esetén a Föld mennyi része, vagy hány Föld bolygó szükséges az emberiség fenntartásához. Az ökolábnyom értékét mindig globális hektárban (gha) kapjuk meg.

A legújabb adatok mindössze 2006-osak, ekkor az emberiség teljes ökológiai lábnyoma szerint 1,44 Föld bolygónyi területre van szükségünk, ami azt jelenti, hogy pontosan ennyiszer gyorsabban fogyasztjuk el az erőforrásokat, mint ahogy azok képesek lennének újratermelődni. Ez a szám 1961-ben még 0,62 volt, 1980-ban már 1,00, az évek múlásával tehát egy folyamatos növekedés figyelhető meg. A világ ökolábnyoma 2006-ban összesen 2,6 globális hektár/fő, Európáé 4,5, Magyarországé 3,2. Általánosságban: minél gazdagabb egy ország vagy régió, annál nagyobb ez az érték. Az USA-t is megelőzve az Egyesült Arab Emirátusok vezet 10,3 globális hektárral.

Mivel az ökolábnyom egy számítási módszer - vagyis mérhető, ezért képesek vagyunk rajta változtatni is. Ha tudjuk, hogy mennyi természeti erőforrást használunk, és hogy mennyi áll a rendelkezésünkre - azaz tisztában vagyunk az ökológiai lábnyomunk méretével, akkor csökkenteni is tudjuk azt. Az ökolábnyom-számítások pontosan erre hívják fel a figyelmet, hogy szükséges annak a térnek a csökkentése, amelyet az emberek bolygónk felszínéből elhasználnak. Nemcsak a jövő, hanem a jelen fontos kérdése is tisztázni azt, hogy mennyi forrásunk van, és mire van ténylegesen szükségünk.

Azt, hogy miből mennyink van, a biológiai kapacitás fogalma takarja. Ez a rendelkezésre álló biológiailag produktív területet jelenti, amely magába foglalja a szántóföldeket, legelőket, erdőket és a halászterületeket is. Más néven egy adott terület eltartóképességéről van szó, ami akkor kerülhet érdekes megvilágításba, ha az ökolábnyom túllépi ezt a kapacitást. A két kategória különbségéből jön létre az ökológiai hiány, amikor az igények meghaladják az erőforrások újratermelődési képességét. Az ezt okozó pazarló életmód levét pedig már nem csak a következő generációk, hanem mi is isszuk.